MEC toldóelem – lépjen szintet!

Egy egyszerű adapternek köszönhetően a MEC Unimec nyomógombok olyan helyeken is alkalmazhatók, ahol eredeti magasságuk nem lenne elég.

Ez egy régebbi cikk, amelynek közzétételi időpontja 2015.03.12 volt. Némely benne foglalt információ mára már elavult lehet. Kérdésével bátran forduljon hozzánk, szívesen segítünk!

Azt már tudjuk, hogy az UNIMEC sorozat kapcsolói nyolcféleképpen tudnak kapcsolni és azt is, hogy van köztük normál és arretáló (bennmaradó) nyomógomb is. Ezeknek a nyomógomboknak talán az egyetlen „hátrányos” tulajdonsága, hogy ugyanazon a NYÁK-on nem lehet náluk magasabb alkatrészeket elhelyezni. Ha Ön elégedett az Unimec tulajdonságaival, de mégse tudja használni a (kis) magasságuk miatt, akkor erre a „16270 kiemelő“ használatával tudunk megoldást kínálni. Ennek, a 16300-as sorozat bármelyik derékszögű kapcsolófedelének és a 16324 (16325, 16326) hosszított keretének kombinációjával 4,5 mm-el magasabb kapcsolót kapunk. Ez a megoldás kiválóan alkalmas olyan esetekre is, amikor nincs ugyan magasabb alkatrész a panelen, de valamilyen okból (pl. hűtés) kívánatos valamennyi helyet hagyni az előlap és a NYÁK között.

MEC toldóelem – lépjen szintet!

Részletes információ a MEC 16324-16326 brosúrában és az Unimec adatlapján található.
Egyes típusok raktárról is kaphatók, rendelésre pedig a MEC bármely típusát tudjuk szállítani.

Érdeklődésével keressen bennünket az info@soselectronic.hu címen.

MEC toldóelem – lépjen szintet!







Előnyök / Jellemzők:

  • 16270-es kiemelő, 4,5 mm extra kapcsolómagasság eléréséhez
  • a 16300-as sorozat minden kupakjához
  • minőségi 2 pólusú kapcsolók
  • 250 mA/120V, 9 W AC, 6 W DC
  • 8 módon csatlakoztatható
  • aranyozott vagy ezüstözött érintkezők
  • nagy hőmérsékletre alkalmas típus is kapható (160°C-ig)
  • normál / arretáló nyomógomb változatok
  • IP54-es védelem
  • LED visszajelzővel vagy anélkül

Ne maradjon le a hasonló cikkekről!

Önnek is tetszenek cikkeink? Ne maradjon le egyről sem! Nem kerül erőfeszítésébe, mi eljuttatjuk Önhöz.

Összefüggő cikkek

Fő termékek


1627000 MEC  
1627000

MEC Extender Unimec 16300-hoz

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140351
Gyártó: MEC
raktáron 92 db
10 db-tól
20 db-tól
100 db-tól
600 db-tól
2300 db-tól
83,10 Ft
75,20 Ft
66,80 Ft
61,00 Ft
55,50 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1632409 MEC  
1632409

Unimec keret LED nélkül Extenderhez, fekete

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140437
Gyártó: MEC
raktáron 0 db
(2023.03.17: 1000 db)
5 db-tól
10 db-tól
100 db-tól
300 db-tól
1100 db-tól
167,00 Ft
153,00 Ft
129,00 Ft
122,00 Ft
116,00 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1632503 MEC  
1632503

Unimec keret, 1 szögletes LED, Extenderhez, szürke

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140439
Gyártó: MEC
raktáron 270 db
5 db-tól
10 db-tól
100 db-tól
300 db-tól
1100 db-tól
167,00 Ft
153,00 Ft
129,00 Ft
122,00 Ft
116,00 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1632509 MEC  
1632509

Unimec keret, 1 szögletes LED, Extenderhez, fekete

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140441
Gyártó: MEC
raktáron 130 db
5 db-tól
10 db-tól
100 db-tól
300 db-tól
1100 db-tól
172,00 Ft
157,00 Ft
133,00 Ft
125,00 Ft
117,00 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1625006 MEC  
1625006

Extender Multimec3 nyomósapkához Unimec nyomógombhoz

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 69682
Gyártó: MEC
raktáron 0 db
(2023.05.26: 500 db)
10 db-tól
20 db-tól
100 db-tól
500 db-tól
2500 db-tól
83,10 Ft
75,20 Ft
66,80 Ft
61,40 Ft
55,50 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

15501 MEC  
15501

Unimec nyomógomb 2-pólusú, ezüst 0,25A/120V sötétszürke

Nyomógombok NYÁK-ba

Cikkszám: 89792
Gyártó: MEC
Már nem szállítható tétel

15551 MEC  
15551

Unimec nyomógomb 2-pólusú reteszelő ezüst 0,25A/120V piros

Nyomógombok NYÁK-ba

Cikkszám: 69681
Gyártó: MEC
Már nem szállítható tétel

1630008 MEC  
1630008

Unimec nyomógomb sapka piros

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140360
Gyártó: MEC
raktáron 120 db
10 db-tól
20 db-tól
100 db-tól
400 db-tól
1400 db-tól
122,00 Ft
118,00 Ft
105,00 Ft
95,60 Ft
91,40 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1630009 MEC  
1630009

Unimec nyomógomb sapka fekete

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140361
Gyártó: MEC
raktáron 0 db
(2023.04.14: 3000 db)
10 db-tól
20 db-tól
100 db-tól
400 db-tól
1400 db-tól
122,00 Ft
118,00 Ft
105,00 Ft
95,60 Ft
91,40 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

Tartozékok


1632702 MEC  
1632702

Unimec lencse 16325/6-hoz, zöld

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140446
Gyártó: MEC
raktáron 110 db
20 db-tól
40 db-tól
100 db-tól
700 db-tól
2800 db-tól
61,40 Ft
59,30 Ft
54,30 Ft
49,30 Ft
45,10 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1632708 MEC  
1632708

Unimec lencse 16325/6-hoz, piros

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140448
Gyártó: MEC
raktáron 130 db
20 db-tól
40 db-tól
100 db-tól
700 db-tól
2800 db-tól
61,40 Ft
59,30 Ft
54,30 Ft
49,30 Ft
45,10 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1670009 MEC  
1670009

Unimec szögletes nyomógomb fekete

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 76421
Gyártó: MEC
raktáron 41 db
5 db-tól
10 db-tól
50 db-tól
500 db-tól
1000 db-tól
166,00 Ft
139,00 Ft
124,00 Ft
109,00 Ft
106,00 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1692202 MEC  
1692202

Unimec szögletes LED 16325/26-hoz zöld

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140562
Gyártó: MEC
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Árat lekérdez

1692204 MEC  
1692204

Unimec szögletes LED 16325/26-hoz sárga

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140563
Gyártó: MEC
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Árat lekérdez

1692208 MEC  
1692208

Unimec szögletes LED 16325/26-hoz piros

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140564
Gyártó: MEC
raktáron 137 db
1 db-tól
2 db-tól
10 db-tól
100 db-tól
200 db-tól
856,00 Ft
827,00 Ft
735,00 Ft
647,00 Ft
630,00 Ft
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1631006 MEC  
1631006

Unimec keret LED nélkül fehér

Tartozékok kapcsolókhoz és nyomógombokhoz

Cikkszám: 140379
Gyártó: MEC
Megrendelem:
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Árat lekérdez
Egyetért a sütik tárolásával?
Üdvözöljük az SOS electronic weboldalán. Mielőtt belépne online világunkba, szeretnénk megkérni, hogy engedélyezze, hogy sütiket (cookie) tároljunk böngészőjében. Hozzájárulása segít abban, hogy hibamentesen nézhesse meg oldalunkat, mérjük annak teljesítményét és egyéb statisztikákat készíthessünk. Mindemellett termékeinket és szolgáltatásainkat szó szerint személyre szabottan tudjuk így kínálni. Harmadik felek számára is biztosítunk sütiket. Nálunk azonban biztonságban érezheti magát.
A weboldal megfelelő működése
Stabilabb műszaki ellenőrzés
Jobb marketing ajánlat

Bővebben a sütikről
Bővebben a személyes adatok kezeléséről