Robusztus műszerházak elegáns kialakítással

Az új Hammond 1557 sorozat meglepően vonzó ipari vízálló műszerházakat kínál háromféle rögzítési lehetőséggel, különféle vezérlőpanelekhez vagy megfigyelő egységekhez.
Ez egy régebbi cikk, amelynek közzétételi időpontja 2019.11.29 volt. Némely benne foglalt információ mára már elavult lehet. Kérdésével bátran forduljon hozzánk, szívesen segítünk!

Az ipari műszerdobozok legújabb sorozata két fontos követelménynek is megfelel – az egyik az esztétikai szempont, a másik pedig az egyszerű falra szerelés. Az 1557-es sorozat valóban elegáns, és méltán lehet büszke a benne lévő műszerre, még akkor is, ha jól látható helyre szereli.

A falra szerelési lehetőséget emeltük ki az imént, mert a gyártó is éppen erre helyezi a hangsúlyt. A lehetséges alkalmazási területek közé a különböző vezérlőpanelek vagy megfigyelő egységek tartoznak.

A sorozat házaihoz mellékelt négy láb kétféle falra szerelési lehetőséget és egy alternatív megoldást tesz lehetővé:

1. Könnyű (Light) rögzítés, amely során 2 darab falra rögzíthető csavarra van szükség, és a műszerházat aztán elég egyszerűen „rápattintani”

2. Robusztus (Heavyduty) rögzítés – 4 láb odacsavarozása a doboz aljához, majd 4 csavar segítségével a falhoz rögzíthető.

3. Az utolsó lehetőség az, hogy a házat asztali berendezésekhez használjuk. Ehhez négy öntapadós, átlátszó gumi láb áll rendelkezésre, amelyek szintén a csomagolás része.

A műszerház alsó és felső részét összekötő csavarok a doboz alján helyezkednek el, így azokat a falra szerelést követően nem lehet látni.

Csak a műszaki adatlap részletes áttekintése vagy a kézbevétel után derül ki, hogy a háznak vastag falai vannak - legalább 3,0 mm -, és jelentősen nehezebb és robusztusabb, mint egy hasonló méretű műszerház. Az egy darabból álló szilikon fedél-tömítés szintén előnynek számít. Az 1557-es sorozat egyes modelljei az ún. 4/4X 6/6P (NEMA rating) ipari műszerházakhoz tartoznak.

4 különböző méret közül választhatunk, 2-féle magassággal (45 és 60mm):

  1. 80x80 mm
  2. 120x120 mm
  3. 160x160 mm
  4. 200x200 mm 

Az anyagok és színek tekintetében is 4 lehetőség áll rendelkezésünkre:

  1. fekete ABS,
  2. világosszürke ABS,
  3. fekete polikarbonát (UL)
  4. és világosszürke polikarbonát (UL).

A polikarbonát változatok UV-stabilizáltak, és kültéri használatra is alkalmasak (IP68). Az ABS kivitelű házak IP66 védettséggel rendelkeznek. Az összes csavar és belső menetes betét (M4) rozsdamentes acélból készül, garantálva a rendkívül magas korrózióállóságot.

Részletes információ a 1557-es sorozatú műszerdobozok egyes típusaihoz weboldalunkon található. Néhány  1557 szériájú Hammond műszerház megtalálható állandó raktárkészletünkben, de kérésre bármilyen típust be tudunk szerezni.

Bármely Hammond termékkel kapcsolatos kérdésével, vagy egyéb információ esetén kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az info@soselectronic.hu címen.

Ne maradjon le a hasonló cikkekről!

Önnek is tetszenek cikkeink? Ne maradjon le egyről sem! Nem kerül erőfeszítésébe, mi eljuttatjuk Önhöz.

Összefüggő cikkek

Tartozékok


1557BGY HAMMOND  
1557BGY

Műszerdoboz ABS 80x80x45mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323652
Gyártó: HAMMOND
raktáron 1 db
40 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
25 db-tól
5 540,00 Ft
5 060,00 Ft
4 710,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557BAGY HAMMOND  
1557BAGY

Műszerdoboz ABS 80x80x60mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323654
Gyártó: HAMMOND
raktáron 4 db
18 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
25 db-tól
5 650,00 Ft
5 180,00 Ft
4 820,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557DGY HAMMOND  
1557DGY

Műszerdoboz ABS 120x120x45mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323656
Gyártó: HAMMOND
raktáron 2 db
1 db-tól
5 db-tól
20 db-tól
6 410,00 Ft
5 890,00 Ft
5 500,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557DAGY HAMMOND  
1557DAGY

Műszerdoboz ABS 120x120x70mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323657
Gyártó: HAMMOND
raktáron 1 db
29 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
4 db-tól
18 db-tól
8 300,00 Ft
7 910,00 Ft
7 710,00 Ft
7 000,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557FGY HAMMOND  
1557FGY

Műszerdoboz ABS 160x160x45mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323658
Gyártó: HAMMOND
raktáron 1 db
990 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
4 db-tól
16 db-tól
8 740,00 Ft
8 300,00 Ft
8 110,00 Ft
7 550,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557FAGY HAMMOND  
1557FAGY

Műszerdoboz ABS 160x160x70mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323659
Gyártó: HAMMOND
raktáron 2 db
20 db 5-15 napon belül
(2024.03.29: 1 db)
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 400,00 Ft
11 100,00 Ft
9 960,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557HGY HAMMOND  
1557HGY

Műszerdoboz ABS 200x200x45mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323496
Gyártó: HAMMOND
raktáron 1 db
50 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 400,00 Ft
11 100,00 Ft
9 960,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557B2BK HAMMOND  
1557B2BK

Műszerdoboz PC 80x80x45mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326144
Gyártó: HAMMOND
21 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
20 db-tól
7 240,00 Ft
6 640,00 Ft
6 050,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557B2GY HAMMOND  
1557B2GY

Műszerdoboz PC 80x80x45mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326145
Gyártó: HAMMOND
1 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
20 db-tól
7 240,00 Ft
6 640,00 Ft
6 050,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557BA2BK HAMMOND  
1557BA2BK

Műszerdoboz PC 80x80x60mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326146
Gyártó: HAMMOND
22 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
20 db-tól
7 470,00 Ft
6 880,00 Ft
6 290,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557BA2GY HAMMOND  
1557BA2GY

Műszerdoboz PC 80x80x60mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326147
Gyártó: HAMMOND
29 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
20 db-tól
7 470,00 Ft
6 880,00 Ft
6 290,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557BABK HAMMOND  
1557BABK

Műszerdoboz ABS 80x80x60mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323512
Gyártó: HAMMOND
37 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
25 db-tól
5 650,00 Ft
5 180,00 Ft
4 820,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557BBK HAMMOND  
1557BBK

Műszerdoboz ABS 80x80x45mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323509
Gyártó: HAMMOND
16 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
25 db-tól
5 540,00 Ft
5 060,00 Ft
4 710,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557D2BK HAMMOND  
1557D2BK

Műszerdoboz PC 120x120x45mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326148
Gyártó: HAMMOND
24 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
4 db-tól
18 db-tól
8 300,00 Ft
7 910,00 Ft
7 710,00 Ft
7 000,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557D2GY HAMMOND  
1557D2GY

Műszerdoboz PC 120x120x45mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326149
Gyártó: HAMMOND
21 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
4 db-tól
18 db-tól
8 300,00 Ft
7 910,00 Ft
7 710,00 Ft
7 000,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557DA2BK HAMMOND  
1557DA2BK

Műszerdoboz PC 120x120x70mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326248
Gyártó: HAMMOND
74 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
14 db-tól
9 570,00 Ft
9 090,00 Ft
8 340,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557DA2GY HAMMOND  
1557DA2GY

Műszerdoboz PC 120x120x70mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326238
Gyártó: HAMMOND
22 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
14 db-tól
9 570,00 Ft
9 090,00 Ft
8 340,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557DABK HAMMOND  
1557DABK

Műszerdoboz ABS 120x120x70mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323518
Gyártó: HAMMOND
1 db-tól
2 db-tól
4 db-tól
18 db-tól
8 300,00 Ft
7 910,00 Ft
7 710,00 Ft
7 000,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557DBK HAMMOND  
1557DBK

Műszerdoboz ABS 120x120x45mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323514
Gyártó: HAMMOND
26 db 5-15 napon belül
1 db-tól
5 db-tól
20 db-tól
6 410,00 Ft
5 890,00 Ft
5 500,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557F2BK HAMMOND  
1557F2BK

Műszerdoboz PC 160x160x45mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326236
Gyártó: HAMMOND
38 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 400,00 Ft
11 100,00 Ft
9 960,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557F2GY HAMMOND  
1557F2GY

Műszerdoboz PC 160x160x45mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326235
Gyártó: HAMMOND
74 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 400,00 Ft
11 100,00 Ft
9 960,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557FA2BK HAMMOND  
1557FA2BK

Műszerdoboz PC 160x160x70mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326219
Gyártó: HAMMOND
30 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
10 db-tól
14 200,00 Ft
13 800,00 Ft
12 500,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557FA2GY HAMMOND  
1557FA2GY

Műszerdoboz PC 160x160x70mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326302
Gyártó: HAMMOND
28 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
10 db-tól
14 200,00 Ft
13 800,00 Ft
12 500,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557FABK HAMMOND  
1557FABK

Műszerdoboz ABS 160x160x70mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323523
Gyártó: HAMMOND
23 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 400,00 Ft
11 100,00 Ft
9 960,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557FBK HAMMOND  
1557FBK

Műszerdoboz ABS 160x160x45mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323522
Gyártó: HAMMOND
49 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
4 db-tól
16 db-tól
8 740,00 Ft
8 300,00 Ft
8 110,00 Ft
7 550,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557H2BK HAMMOND  
1557H2BK

Műszerdoboz PC 200x200x45mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326305
Gyártó: HAMMOND
28 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
10 db-tól
14 200,00 Ft
13 800,00 Ft
12 500,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557H2GY HAMMOND  
1557H2GY

Műszerdoboz PC 200x200x45mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326306
Gyártó: HAMMOND
21 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
10 db-tól
14 200,00 Ft
13 800,00 Ft
12 500,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557HA2BK HAMMOND  
1557HA2BK

Műszerdoboz PC 200x200x70mm fekete IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326303
Gyártó: HAMMOND
42 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
8 db-tól
15 800,00 Ft
15 400,00 Ft
14 400,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557HA2GY HAMMOND  
1557HA2GY

Műszerdoboz PC 200x200x70mm világos szürke IP68

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 326304
Gyártó: HAMMOND
71 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
8 db-tól
15 800,00 Ft
15 400,00 Ft
14 400,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557HABK HAMMOND  
1557HABK

Műszerdoboz ABS 200x200x70mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323498
Gyártó: HAMMOND
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 800,00 Ft
11 500,00 Ft
10 300,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557HAGY HAMMOND  
1557HAGY

Műszerdoboz ABS 200x200x70mm világos szürke IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323499
Gyártó: HAMMOND
8 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 800,00 Ft
11 500,00 Ft
10 300,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

1557HBK HAMMOND  
1557HBK

Műszerdoboz ABS 200x200x45mm fekete IP66

Standard műanyag műszerdobozok

Cikkszám: 323497
Gyártó: HAMMOND
29 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
12 db-tól
11 400,00 Ft
11 100,00 Ft
9 960,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

SC526-50 HAMMOND  
SC526-50

PCB Mounting Screws #6 x 1/4" for 1557 Series, Steel/Zn 50pcs

Egyéb tartozékok műszerdobozokhoz

Cikkszám: 326141
Gyártó: HAMMOND
1 db 5-15 napon belül
1 db-tól
2 db-tól
10 db-tól
60 db-tól
2 530,00 Ft
2 360,00 Ft
2 150,00 Ft
1 990,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Egyetért a sütik tárolásával?
Üdvözöljük az SOS electronic weboldalán. Mielőtt belépne online világunkba, szeretnénk megkérni, hogy engedélyezze, hogy sütiket (cookie) tároljunk böngészőjében. Hozzájárulása segít abban, hogy hibamentesen nézhesse meg oldalunkat, mérjük annak teljesítményét és egyéb statisztikákat készíthessünk. Mindemellett termékeinket és szolgáltatásainkat szó szerint személyre szabottan tudjuk így kínálni. Harmadik felek számára is biztosítunk sütiket. Nálunk azonban biztonságban érezheti magát.
A weboldal megfelelő működése
Stabilabb műszaki ellenőrzés
Jobb marketing ajánlat

Bővebben a sütikről
Bővebben a személyes adatok kezeléséről

Elsődlegesek Csak a kiválasztott sütik Az összes süti elfogadása