Ismeri a (mindenféle) Dolgok Internetét?

Az Internet „jó” nemcsak az embereknek, de a különböző eszközöknek (dolgoknak) is, ezt mindenfelé megtapasztalhatjuk. És ez még csak a kezdet…
Ez egy régebbi cikk, amelynek közzétételi időpontja 2014.12.09 volt. Némely benne foglalt információ mára már elavult lehet. Kérdésével bátran forduljon hozzánk, szívesen segítünk!

A „Dolgok Internete” (Internet of Things – IoT) kifejezés már évek óta ismert, és alapvetően a különböző eszközök internetre csatlakozását jelenti. Milyen előnyökkel jár a különböző készülékek, szenzorok és más modulok internetre csatlakoztatása? Az IoT elég sok mindent lehetővé tesz, például:
● adatok kiolvasása távolról, gyakorlatilag a Föld bármely pontjáról
● távvezérlés
● diagnosztika, hibafigyelés és -megelőzés
● a fizikai érintkezés és karbantartás minimalizálása az adott készüléken
● valós idejű kiértékelés és még sok más

Minden „IoT” készülék közös jellemzője az egyedi azonosíthatóság. Az internet globális kiterjedésével együtt járt, hogy az egyes eszközök internetre csatlakozásához szükséges TCP/IP Ethernet vagy WiFi implementálását lehetővé tevő technikai eszközök (pl. Ethernet-soros átalakítók) ára elérhető szintre csökkent, így viszonylag egyszerűen és olcsón lehet a céleszköz internet csatlakozását megoldani. Ezt a csatlakozást kihasználva olyan lehetőséget kapunk, mellyel az adott eszköz gyakorlatilag bármilyen környezetben és bármely országban használható.
Már az olyan kis, könnyen használható modulok, mint a Lantronix Xport is rendelkeznek TCP/IP csatlakozással és ezzel lehetővé teszik az adott eszköz felügyeletét web szerveren keresztül.

Ismeri a (mindenféle) Dolgok Internetét?
A Dolgok Internete egyaránt előnyös a készülékek gyártói és felhasználói (adminisztrátorai) számára. A felhasználók profitálnak a gyakorlatilag mindenütt rendelkezésre álló hálózaton keresztüli egyszerű adatgyűjtésből, a gyártók pedig sok esetben akár perceken belül képesek diagnosztizálni és szervizelni az egyes készülékeket.
Az internet „összekötő elemként” való használatának legnagyobb előnye a csatlakoztatott eszközök korlátlan bővítésének lehetősége és a viszonylag egyszerű adatfeldolgozás. Ma már sok kisebb, de ismert cég kínál egyedi IoT alkalmazásfejlesztést.
Az IoT jellemző tulajdonsága, hogy a generált adatok „dolgoktól” származnak és nem emberektől, mint ahogy annak a jelentős része származik jelenleg. A közvetlen, emberi beavatkozás nélküli adatátvitel növeli a pontosságot, kiküszöböli a hibákat és főként csökkenti az emberi munka- és figyelemigényt.

Eszközünk IoT-képessé tételének egyik módja az elterjedt beágyazott mikroszámítógépek, mint az UDOO, Embedded Artists, BeagleBoard, Raspberry Pi, Banana Pi és mások, melyek kedvező áron nyújtanak jelentős számítási teljesítményt, széleskörű csatlakoztatási lehetőségeket és intelligenciát a céleszköznek. Végül egy ilyen mikroszámítógéphez csatlakoztatott érintőképernyővel igen barátságos felhasználói felület (HMI) alakítható ki. Mindezek eredményeként, az esetek többségében a végfelhasználók számára is vonzóbb egy ilyen eszköz. Néhány népszerű beágyazott mikroszámítógép rövid összehasonlítása megtalálható itt.
E terület legújabb szakkifejezése a „Mindenek Internete” (Internet of Everything), azaz embereket, folyamatokat, adatokat és dolgokat (gépeket) összekötő internet. Valószinűleg csak a közeljövő mutatja meg a valódi helyzetet, melyet akár Ön is befolyásolhat – készülékének tervezésével.

Ne maradjon le a hasonló cikkekről!

Önnek is tetszenek cikkeink? Ne maradjon le egyről sem! Nem kerül erőfeszítésébe, mi eljuttatjuk Önhöz.

Kapcsolódó termékkategóriák

Tartozékok


XP1001000-05R LANTRONIX  
XP1001000-05R

Embedded Web Server XPort RJ45

Ethernet modulok

Cikkszám: 134244
Gyártó: LANTRONIX
raktáron 3543 db
(2024.06.07: 2000 db)
(2024.08.02: 2000 db)
(2024.10.04: 2000 db)
1 db-tól
10 db-tól
50 db-tól
17 700,00 Ft
17 300,00 Ft
17 100,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

XP1002000-05R LANTRONIX  
XP1002000-05R

XPort SE +AES 256bit titkosítás

Ethernet modulok

Cikkszám: 134246
Gyártó: LANTRONIX
raktáron 110 db
1 db-tól
50 db-tól
100 db-tól
250 db-tól
25 900,00 Ft
23 900,00 Ft
22 600,00 Ft
21 600,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

XP300200K-01 LANTRONIX  
XP300200K-01

XPort AR fejlesztőlap

Fejlesztőkészletek kommunikációs modulokhoz

Cikkszám: 118262
Gyártó: LANTRONIX
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Árat lekérdez

XPP1003000-02R LANTRONIX  
XPP1003000-02R

XPORT PRO Linux Networking Server RJ45 16MB SDRAM

Ethernet modulok

Cikkszám: 112660
Gyártó: LANTRONIX
Már nem szállítható tétel

XPC100100B-01 LANTRONIX  
XPC100100B-01

xPico Device Server kiterjesztett hőmérséklet & AES titkosítás

Ethernet modulok

Cikkszám: 121785
Gyártó: LANTRONIX
raktáron 1040 db
1 db-tól
50 db-tól
100 db-tól
250 db-tól
11 600,00 Ft
10 700,00 Ft
10 100,00 Ft
9 680,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

XPCW1001000AR-K LANTRONIX  
XPCW1001000AR-K

xPico Wi-Fi IEEE 802.11 b/g/n Arduino Shield

Fejlesztőkészletek kommunikációs modulokhoz

Cikkszám: 163275
Gyártó: LANTRONIX
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Árat lekérdez

XPW100100B-01 LANTRONIX  
XPW100100B-01

xPico WiFi Device Server modul 802.11 b/g/n U.FL

WiFi modulok

Cikkszám: 137746
Gyártó: LANTRONIX
raktáron 197 db
1 db-tól
50 db-tól
100 db-tól
250 db-tól
17 800,00 Ft
16 400,00 Ft
15 500,00 Ft
14 800,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

WIZ100SR WIZNET  
WIZ100SR

RS232 >TCP/IP Ethernet Converter

Ethernet modulok

Cikkszám: 71573
Gyártó: WIZNET
raktáron 62 db
NRND
1 db-tól
36 db-tól
108 db-tól
9 080,00 Ft
8 240,00 Ft
7 880,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

WIZ110SR WIZNET  
WIZ110SR

Compact RS232 ->TCP/IP Ethernet Converter

Ethernet modulok

Cikkszám: 78033
Gyártó: WIZNET
raktáron 117 db
NRND
1 db-tól
10 db-tól
40 db-tól
10 000,00 Ft
9 450,00 Ft
8 930,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

WIZ550S2E-TTL WIZNET  
WIZ550S2E-TTL

Board Type Serial to Ethernet Mod RS-232, RS422/485

Ethernet modulok

Cikkszám: 172780
Gyártó: WIZNET
raktáron 0 db
(2024.04.19: 80 db)
1 db-tól
10 db-tól
40 db-tól
8 440,00 Ft
7 690,00 Ft
7 340,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

WIZ812MJ WIZNET  
WIZ812MJ

Converter TCP/IP <-> SPI

Ethernet modulok

Cikkszám: 72158
Gyártó: WIZNET
raktáron 269 db
(2024.04.26: 260 db)
1 db-tól
10 db-tól
40 db-tól
7 590,00 Ft
7 430,00 Ft
7 000,00 Ft
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad

WizFi210-CA WIZNET  
WizFi210-CA

WiFi modul 802.11b antennával

WiFi modulok

Cikkszám: 129169
Gyártó: WIZNET
Már nem szállítható tétel

WizFi250-H WIZNET  
WizFi250-H

WiFi modul 802.11b/g/n UF.L

WiFi modulok

Cikkszám: 157750
Gyártó: WIZNET
Már nem szállítható tétel

WizFi630 WIZNET  
WizFi630

WiFi modul 802.11b/g/n U.FL

WiFi modulok

Cikkszám: 125824
Gyártó: WIZNET
Már nem szállítható tétel

XT PICO-XXL AK-NORD  
XT PICO-XXL

TCP/IP <-> RS232, RS485, SPI, I2C Converter

Ethernet modulok

Cikkszám: 88394
Gyártó: AK-NORD
  • Kosárba helyez
  • Árat lekérdez
  • A Kedvencekhez ad
  • Figyelemmel követés
  • Összehasonlításhoz hozzáad
Árat lekérdez

4DPi-32 4D SYSTEMS  
4DPi-32

Primary display 3,2” 320x240, TP Raspberry Pi A, B, A+, B+, 2B típusokhoz

Tartozékok beágyazott rendszerekhez

Cikkszám: 171653
Gyártó: 4D SYSTEMS
Már nem szállítható tétel

4DPi-35 4D SYSTEMS  
4DPi-35

Primary display 3,5” 480x320, TP Raspberry Pi A, B, A+, B+, 2B típusokhoz

Tartozékok beágyazott rendszerekhez

Cikkszám: 171655
Gyártó: 4D SYSTEMS
Már nem szállítható tétel

TBC40-12SURKCGKWA KINGBRIGHT  
TBC40-12SURKCGKWA

LED mátrix kijelző 5x7 4,0"(101,6mm) piros/zöld 630/570nm

Mátrixos LED kijelzők

Cikkszám: 170487
Gyártó: KINGBRIGHT
Már nem szállítható tétel
Egyetért a sütik tárolásával?
Üdvözöljük az SOS electronic weboldalán. Mielőtt belépne online világunkba, szeretnénk megkérni, hogy engedélyezze, hogy sütiket (cookie) tároljunk böngészőjében. Hozzájárulása segít abban, hogy hibamentesen nézhesse meg oldalunkat, mérjük annak teljesítményét és egyéb statisztikákat készíthessünk. Mindemellett termékeinket és szolgáltatásainkat szó szerint személyre szabottan tudjuk így kínálni. Harmadik felek számára is biztosítunk sütiket. Nálunk azonban biztonságban érezheti magát.
A weboldal megfelelő működése
Stabilabb műszaki ellenőrzés
Jobb marketing ajánlat

Bővebben a sütikről
Bővebben a személyes adatok kezeléséről

Elsődlegesek Csak a kiválasztott sütik Az összes süti elfogadása